A tütü szoknya igazán nőies viselet, nem is véletlen, hogy mostanában az utcai divatban is igen nagy népszerűségnek örvendenek bizonyos változatai, de nem mindig fért ám bele a hétköznapi viseletbe. Mint tudjuk, a tütü eredetileg a balett-táncosok jellegzetes viselete volt és már több évszázada a balett elengedhetetlen kelléke. A 16. század első balettjein még nem éppen a legalkalmasabb ruhákat viselték a táncosok, hiszen súlyos, rakott jelmezekben léptek a színpadra, melyek kifejezetten megnehezítették a mozgásukat. Az első valódi tütük a 17. században jelentek meg, bár a hosszuk merőben eltért a mai táncosok szoknyáitól, hiszen bokáig értek, erősen akadályozva ezzel a balettozást. A táncosok hamar „fellázadtak”, így elérték, hogy a tütü egyre rövidebb és rövidebb lehessen, mígnem elérte a mai, térd fölé érő hosszát. Érdekesség, hogy egy komolyabb darab akár 90 méternyi anyagot is tartalmazhat.
A tütü három típusa
A tütünek három fajtája van, a harang, a klasszikus és a romantikus tütü. A romantikus jelent meg legelőször, egészen pontosan 1832-ben viselte először színpadon Marie Taglioni, svéd-olasz balett-táncosnő. Viseletével szó szerint sokkolta a közönséget, pedig ruhája még csak bokáig ért. A klasszikus tütü kicsit később, az 1880-as években kezdett teret hódítani, meglepő módon a balett-nézők kérésére, ugyanis többet szerettek volna látni a táncosok lábmozdulataiból. Klasszikus típust Virginia Zucci, olasz balerina viselt először, a nézők hatalmas csodálatára. Ezt, és a harang típusú tütüt is hasonló módon készítik: egy alsónadrágra hasonlító ruhadarabra varrják fel a különböző vízszintes rétegeket. A harmadik típus, a harang tütü jelent meg a legkésőbb, így keverednek benne az előbbi két stílus jellemzői.
Elterjedése a hétköznapokban
A tütü az eleganciát és a bájt jelképezi, így van, aki szívesen visel tütü-jellegű szoknyákat a hétköznapokban is. A pettiskirt is hasonló kisugárzást kölcsönöz viselőjének, nem véletlen tehát, hogy jelenleg a legújabb gyermekdivatnak számít. Anyukák is bátran viselhetik, mert fiatalos és kényelmes viselet, ráadásul a
Dolly by Le Petit Tom - Hungary oldalán kizárólag prémium minőségű pettiskirtöt vásárolhatnak. Ha tehát kislányunk már most eldöntötte, hogy balerina szeretne lenni, érdemes körülnézni a Dolly és
Milibaby választékában!